Főépítészek az
	Önkormányzatokban

Választás

A Tokajban 1999. augusztus 25-27. között megrendezésre került IV. Országos Főépítészi Konferencián az Országos Főépítészi Kollégium (a továbbiakban: Kollégium) elnöke, Virányi István beszámolt a Kollégium egyéves tevékenységéről, megköszönve az abban közreműködők munkáját. Majd a Kollégium titkára, Zábránszkyné Pap Klára tájékoztatója hangzott el a főépítészi hálózat helyzetéről. A Főépítészi Testület, a nagy számban jelen lévő önkormányzati - megyei, fővárosi, megyei jogú városi, fővárosi kerületi, települési - főépítészek és a kormányzati - területi - főépítészek egyhangúlag elfogadták a beszámolót és a tájékoztatót. Ezt követően a Kollégium elnöke, elnökhelyettese, tagjai, póttagjai megköszönték az 1998-ban, a győri III. Országos Főépítészi Konferencián megszavazott bizalmat és lemondtak.

A Kollégium 1999. május 25-ei ülésén úgy döntött, hogy a folyamatos munka érdekében Virányi István, a Kollégium elnöke és Dr. Aczél Péter, a Kollégium elnökhelyettese maradjon továbbra is a Kollégium tagja, de a Kollégium összetételének munkakörök szerinti belső arányába őket is be kell számítani. A Kollégium titkára a konferenciát megelőzően felkérte a Főépítészi Testület minden tagját, hogy a Kollégium tagjainak, póttagjainak delegálására tegyenek javaslatot. Ezt a javaslatot a megyei, megyei jogú városi, fővárosi kerületi, települési és területi főépítészek előzetesen írásban meg is tették. Mivel nincs kinevezett kistérségi főépítész, ezért sajnos ez a delegálás nemleges volt. A települési főépítészek két tag helyett három főt delegáltak a póttag mellett, indokolva a települések nagy arányát. A Főépítészi Testület egyetértett a delegálási javaslatokkal és nyílt szavazással egyhangúlag jóváhagyta azt. Az újraválasztott Kollégium megköszönte a bizalmat, majd összeült és nyílt szavazással megválasztotta elnökét, elnökhelyettesét a mellékelt összetétel szerint.

Végezetül Tüttő István, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere meghívta a Főépítészi Testületet, hogy 2000 augusztusában Nagykanizsán legyen az V. Országos Főépítészi Konferencia. A stafétát Májer János, Tokaj Város polgármestere adta át.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 9. szám * 1999. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.