| ||
Módosítandó környezetvédelmi törvényA környezetvédelmi bizottság több pontban a környezetvédelmi törvény módosítását javasolta. Az indítványt az önkormányzati bizottság is támogatta. Eszerint: a jövőben minden önkormányzatnak - összeghatár nélkül - környezetvédelmi alapot kellene létrehoznia. A környezetterhelési díj esetleges bevezetése során ezeknek a pénzösszegeknek egy része ily módon a településen maradhatna, segítve ezzel a környezetvédelmi beruházásokat. A másik javaslat értelmében a környezetvédelmi tárca vezetője felhatalmazást kapna arra, hogy rendeletben szabályozza - tartalmilag és módszerek tekintetében is - az önkormányzatok környezetvédelmi programjának elkészítését. Végül azt javasolta a bizottság, hogy törvény írja elő mindazon cégek esetében, akik környezeti hatásvizsgálatra kötelezettek, hogy évente környezeti jelentést készítsenek. A bizottság szorgalmazta a környezetszennyezést előidéző termékek magasabb áfa-kulcsba sorolását is. Illés Zoltán, bizottsági elnök kijelentette: országos szinten szükség van arra, hogy a közigazgatásban dolgozókat átcsoportosítsák a környezetvédelmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében. Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 9. szám * 1999. szeptember Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |