Hírek

Az iparűzési adórendszerben nem lesz változás. Ugyanakkor a területfejlesztési bizottság ülésén Fehérvári István pénzügyminisztériumi főosztályvezető jelezte: a kormány döntése alapján a frakciók javaslattervezetet kaptak, amelyben egy új adófajta bevezetésének lehetőségét vázolták fel. Pontosabban, az iparűzési adó átalakításáról van szó, melyet üzleti adóként szednének be, s a települések között lévő különbségek mérséklését szolgálná.

*

Az oktatási tárca a jövő évtől az idei egymilliárd forint helyett hárommilliárddal támogatja az 1100 fő alatti települések oktatási intézményeinek finanszírozását - jelentette be az oktatási bizottság ülésén Pokorni Zoltán, oktatási miniszter. Másrészt 150 millió forint értékben pályázatot írtak ki a zeneművészeti középiskolák hangszereinek pótlására.

*

Esztergom megyei jogú várossá nyilvánítását kezdeményezte önálló képviselői indítványában Latorcai János. A fideszes képviselő ezt azzal indokolta, hogy a millennium alkalmából méltó tisztelgés lenne, ha a magyar érsek-prímások székhelyét, a magyar római katolikus egyház központját megyei jogú várossá nyilvánítanák. Az önkormányzati bizottság a kezdeményezést egyhangúlag támogatta.

*

A háromhetes parlamenti munkarendhez, a tapasztalható zavarok és a többi pártfrakció ellentétes véleménye ellenére, a vezető kormánypárti frakció, a Fidesz továbbra is ragaszkodik. Áder János házelnök az őszi ülésszak kezdetén bejelentette: nem tartják szükségesnek azt sem, hogy a Házbizottságon kívül további egyeztető fórumot hozzanak létre.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 9. szám * 1999. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.