PARLAMENT

Pályázati felhívás

a helyi építészeti örökség védetté nyilvánításával és védelmével kapcsolatos önkormányzati kiadások pályázati úton történő támogatására

Az 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv.) 50.§ (1) bekezdés d) pontjában foglaltaknak megfelelően a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az alábbi Pályázati Felhívást teszi közzé:

A támogatásra vonatkozó általános szabályok, feltételek

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezetében építésügyi célelőirányzat áll rendelkezésre az építészeti örökség helyi védetté nyilvánítása és az egyes értékek védelmének gyakorlati megvalósítása pályázati úton történő támogatására.

A pénzügyi forrás elsődleges alapját a 43/1997. (XII.29) KTM rendelettel bevezetett építésügyi bírságból befolyó összegek biztosítják.

Az építészeti örökség helyi védetté nyilvánításhoz és az egyes értékek védelmének gyakorlati megvalósításához az építésügyi célelőirányzatból támogatás az alábbi feltételekkel nyújtható:

  • támogatásban csak az a települési önkormányzat részesülhet, amely a kistérségek vidékfejlesztési programjainak elkészítésére 1999-ben kiírt FVM pályázaton eredményesen szerepelt;

  • stratégiai fejlesztési, falumegújítási programjához örökségvédelmi koncepciót készít, melyről írásban nyilatkozik;

  • az építészeti örökség helyi védelmét:

    • az Étv. 13. §-a szerinti helyi építési szabályzat

    • rendezési terv

    • külön rendelet

joghatályosan, már jelenleg is biztosítja;

  • az építészeti örökség védelmének pénzügyi támogatása jelenleg is biztosított;

  • az elnyerhető támogatást a pályázó önrésszel egészíti ki;

  • a konkrét gyakorlati védelem, felújítás

    • építési engedélye

    • kivitelezési tervdokumentációja

    • költségvetése

    rendelkezésre áll.

A pályázat benyújtásának időpontja előtt megkezdett építési munkához támogatás nem nyújtható.

Ha a munkálatok költsége a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben meghatározott értékhatárt eléri vagy meghaladja, a munkálatok elvégzésére vonatkozó megbízás kiadása során annak rendelkezései szerint kell eljárni (műszaki ellenőrt akkor is kell alkalmazni, ha a beruházás költsége nem éri el a törvényben meghatározott értékhatárt).

A munkálatok megkezdésének időpontja az építési napló megnyitásának ideje.

A pályázatok benyújtása

A pályázatot a mellékelt “Adatlap" felhasználásával az alábbi címre kell benyújtani:

VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

A pályázatok benyújtásának határideje: 1999. november 1.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó dokumentumok

  • kitöltött adatlap 3 pld.

  • a kistérségek vidékfejlesztési programjai elkészítésére kiírt pályázaton történő eredményes szereplést igazoló döntés hiteles másolata 1 pld.

  • nyilatkozat a stratégiai fejlesztési-, falumegújítási programhoz készítendő örökségvédelmi koncepcióról 1 pld.

  • az építészeti örökség helyi védelmét biztosító jogszabály jegyző által hitelesített másolata 1 pld.

  • a támogatási rendszert biztosító jogszabály jegyző által hitelesített másolata 1 pld.

  • a támogatási cél megvalósításához biztosított önrész vállalására vonatkozó nyilatkozat 1 pld.

  • építési engedély határozat 1 pld.

  • kivitelezési tervdokumentáció 1 pld.

  • árazott költségvetés

Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, az előírt mellékletekkel felszerelve, A/4 formátumú borítékban fogadjuk el. A csomagolás biztosítsa a pályázati anyag egyben maradását. A szakszerű csomagolásról a pályázónak kell gondoskodnia. A hiányosan érkezett pályázatok nem bírálhatók el.

A pályázat benyújtásának időpontja az a nap, amelyen a pályázatot nyilvántartásba vették.

A pályázatok elbírálása

A pályázatokat az FVM Építésügyi Hivatalának vezetője által vezetett és felkért Bizottság (a NköM, a Magyar Építész Kamara, az Önkormányzatok Szövetsége által delegált tagok) bírálja el és dönt a benyújtási határidőt követő 30 napon belül. A bírálat eredményéről a pályázók a döntéstől számított 15 munkanapon belül írásban értesítést kapnak.

A szerződéskötésre, valamint a támogatás kifizetésére vonatkozó szabályok

A támogatásra vonatkozó szerződést (a továbbiakban: szerződés) az FVM Építésügyi Hivatal köti meg - a Költségvetési Főosztály hozzájárulásával és ellenjegyzésével - a támogatásban részesülő önkormányzat polgármesterével, jegyzőjével (a továbbiakban: támogatott).

A támogatás igénybevétele a támogatási szerződésben foglalt ütemezés szerint történhet.

A támogatási szerződésben foglaltak teljesítéséről az illetékes önkormányzat a műszaki ellenőr jelentése alapján - nyilatkozik. Az elszámoláshoz mellékletként csatolni kell a támogatás felhasználását bizonyító számlákat.

A támogatások folyósítását az FVM Építésügyi Hivatallal megkötött szerződés alapján a VÁTI Kht. végzi.

Az építésügyi célelőirányzatból nyújtható, vissza nem térítendő kamatmentes támogatás legfeljebb egy évig használható fel, amennyiben ezen idő alatt a támogatás felhasználása nem történik meg, a támogatás összegét vissza kell fizetni.

A támogatás mértéke az ÁFA nélküli bekerülés összegének maximum 70 százaléka.

Ha a támogatásban részesülő önkormányzat neki felróható okból nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, az igénybe vett támogatás egészét, vagy arányos részét, a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összeggel kell visszafizetnie.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 9. szám * 1999. szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.