Főépítészek az
	Önkormányzatokban

A TÖRTÉNETI VÁROSOK VÉDELMÉNEK NEMZETKÖZI KARTÁJA

Harmóniában

A most megjelent helyi védelmi rendelet témájával szorosan összefügg az ICOMOS által összeállított, A Történeti Városok Védelmének Nemzetközi Kartája. A Karta 1987 októberében került deklarálásra, ami jól példázza azt, hogy a települések történeti részeinek védelme nem újkeletű kérdés.

A világ valamennyi városa - akár spontán fejlődés, akár tudatos tervezés eredménye - történeti város, mert történelmileg meghatározott társadalmak anyagi kifejeződése.

A Nemzetközi Karta a városokra vonatkozik, kicsikre és nagyokra, ezek centrumaira és történeti városnegyedeire - beleértve természeti vagy épített környezetüket is -, amelyek dokumentálják történelmünket, őrzik a városi civilizáció hagyományos és sajátos értékeit, mégis súlyosan fenyegeti őket a fizikai leromlás, értékeik elvesztése, akár a lebontás is. Mindez - függetlenül a különböző társadalmi formációktól - az iparosítással együttjáró urbanizáció mind általánosabb következménye.

A Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) szembenézve e drámai kihívással, kulturális, gazdasági, társadalmi értékeink jóvátehetetlen pusztulásának veszélyével, összeállította a "Történeti Városok Védelmének Nemzetközi Kartáját", az 1964. évi Velencei Karta - a "Műemlékek és Történeti Együttesek Konzerválásának és Restaurálásának Nemzetközi Kartája" - kiegészítéseképp, melyben meghatározza a történeti városok jellegzetességeinek megőrzését szolgáló módszereket és eszközöket. Mindezzel az egyén és a társadalom életének harmóniáját kívánja szolgálni - hiszen ezekben testesül meg az emberiség emlékezete -, biztosítva csekélyebb értékek fennmaradását is.

Az UNESCO-nak "A történeti és hagyományos együttesek védelméről s napjaink életében betöltött szerepéről" szóló 1976-os varsói-nairobi konvenciójával és más nemzetközi okmányokkal megegyező módon, a történeti városok megőrzését tartjuk védelmük, konzerválásuk és restaurálásuk szükséges mércéjének, az egységes fejlődés és a mai élethez történő harmonikus illeszkedés kijejeződésének.

Elvek és célok

  • A történeti városok és városnegyedek védelme csak akkor lehet hatékony, ha a mindenkori gazdasági-társadalmi fejlesztés szerves részévé válik, ha a regionális és városrendezési tervezés minden szintjén számolnak vele.

  • A város történeti jellegének védendő értékeit az anyagi és szellemi elemek összessége alkotja, kiváltképpen:

    • a telkekből és az utcahálózatokból adódó városszövet,

    • a város különböző területeinek: a beépített, üres és a zöldterületeknek kölcsönös viszonya,

    • az épületek külső és belső formája, megjelenése, ahogyan azt a szerkezetek, tömegek, stílusjegyek, formák, anyagok, színek és díszítések kifejezik,

    • a város kölcsönhatása természetes és művi környezetével,

    • a város hivatásának - történelme során szerzett - ismertetőjegyei.

    Ezen értékek bármilyen sérelme a történeti városok hitelességét ásná alá.

  • A megőrzés csak akkor Iehet sikeres, ha az egész város lakossága részt vesz és közreműködik benne, ezért minden eszközzel erre kell ösztönözni, és felkelteni a nemzedékek felelősségtudatát. Soha sem szabad szem elől téveszteni, hogy a történeti városok és városnegyedek megőrzése elsősorban lakóikra tartozik.

  • A történeti város vagy városnegyed védelmét mindenkor a megfontoltság, érzékenység és pontosság jellemezte. Kerülni kell mindenféle dogmatizmust, és minden Iehetséges eset valamennyi sajátos változatával számolni kell.

    Módszerek és eszközök

  • A történeti városok és városnegyedek védelmi munkáinak terveit multidiszciplináris vizsgálatok előzzék meg. A védelmi terv feleljen meg az adottságok régészeti, történeti, építészeti, műszaki, szociológiai és gazdasági elemzésének; mutassa meg az akciók irányát és módját; fejeződjék ki a jogi, adminisztratív és pénzügyi elképzelésekben. Biztosítsa a történeti negyedek harmonikus kapcsolatát a város többi részével. Határozza meg, mely épületeket vagy épületegyütteseket kell feltétlenül megvédeni, melyeket kell - a lehetőség biztosítása esetén - konzerválni és melyeket lehet kivételes esetekben lebontani. Mindennemű beavatkozás előtt pontosan dokumentálni kell a meglévő állapotot. A tervet a lakosságnak kell jóváhagynia.

  • Ha még nincs jóváhagyott védelmi terv, a megőrzés szükséges akcióit a jelen és a Velencei Karta elveinek és módszereinek figyelembevételével kell elvégezni.

  • A történeti városok és városnegyedek megőrzése az épületek folyamatos karbantartását igényli.

  • Mindennemű új rendeltetés legyen összhangban a történeti város jellegzetességeivel, de a város feleljen meg a mai élet igényeinek is, rendelkezzék a szükséges infrastruktúrával és közművekkel.

  • A lakásviszonyok megjavítása a védelem egyik alapvető célja.

  • Ha épületek átalakítása vagy újak építése válik szükségessé, minden új elem tartsa tiszteletben a meglévő térbeli rendszert, annak arányait és léptékét, az ott álló épületek minőségét és értékeit. A kortársi elemek - ha nem zavarják az együttesek harmóniáját - hozzájárulhatnak annak gazdagításához.

  • A történeti városok múltjának jobb megismerését elősegíthetik a régészeti feltárások és az így talált maradványok bemutatása, ha mindez nem zavarja a városszerkezetet és városszövetet.

  • A történeti városokban és városnegyedekben szigorúan szabályozni kell a járműforgalmat, a parkolózónákat pedig úgy kell kijelölni, hogy azok ne rontsák a történeti együttest és környezetét.

  • A regionális és városrendezési tervekben előirányzott forgalmi utak nem haladhatnak keresztül a történeti városon, de biztosítaniuk kell jó megközelíthetőségét.

  • Mindent meg kell tenni a történeti városoknak a természeti katasztrófáktól és a különböző károsodásoktól (különösen a levegőszennyeződéstől és a vibrációtól) való megvédéséért. Ez nemcsak az építészeti örökség, hanem a lakosság biztonsága és jó életkörülményei szempontjából is fontos. A természeti csapások megelőzését és az okozott károk helyreállítását célzó intézkedéseket be kell építeni a védelem speciális feladatai közé.

  • A lakosság részvételének és együttműködésének biztosítása érdekében az általános felvilágosítást már az iskoláskorban el kell kezdeni. Elő kell mozdítani a különböző társadalmi szervezetek részvételét az építészeti örökség védelmében, a restaurálás és konzerválás költségeinek előteremtésében.

  • A megőrzés - a védelmi munkák idevágó szakmáiban - speciális képzés létrehozását igényli.

    Önkorkép
    Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 9. szám * 1999. szeptember
    Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.