PARLAMENT

MIT HOZ A JÖVŐ?

"Nem elég azt modani, megteszek minden tőlem telhetőt. Amire szükség van, azt színvonalasan meg kell csinálni" - kölcsönzi W. Churchill szavait az előterjesztő pénzügyminiszter az ország 2000. évi költségvetési törvényjavaslatának bevezetőjében. Maga a törekvés reménykeltő, de gyanítom, hogy hazánk 2000. évi költségvetésére vontakoztatva nem ez a legszerencsésebb hivatkozás. Hiszen az ország költségvetésének színvonala megkérdőjelezhető mindaddig, amíg az egészségügyben, a szociálpolitikában, az oktatásban, vagyis a válságágazatokban költségvetési hiány van, s a béremelések is csak leépítéssel fedezhetők. A vidékfejlesztés százmilliárdokat követel, és az önkormányzatok sem remélhetnek több pénzt, miközben feladataik szaporodnak. Ők már a beruházásokra is csak félve gondolnak, és a vagyonukat is egyre könnyebben számolják.

Baj van a színvonallal mindaddig, amíg a nyugdíjasok csak a tervezett infláció alapján kapnak nyugdíjemelést, de a rezsit, a gyógyszert, valós infláció alapján mérik. Miközben az szja elvonás is - mások szerint forrásátcsoportosítás - országszerte borzolja a kedélyeket, feszültségeket okoz az önkormányzatok között, kicsit a naggyal szembefordítja, teruletkiegyenlítés címén. No, meg baj van a színvonallal azért is, mert a költségvetési törvényjavaslat még csak most került a parlament elé, de a legnagyobb ellenzéki párt már az alternatív javaslatot készíti. És a települési önkormányzatok érdekszövetségei sorra tiltakoznak... Hogy ebből mi következik? Csak annyi, hogy megint nem volt érdemi munka, a kormánypárt és az ellenzék között nem volt párbeszéd.

Igaza van W. Chuchillnek: "Nem elég azt modani, megteszek minden tőlem telhetőt. Amire szükség van, azt színvonalasan meg kell csinálni"

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 10. szám * 1999. október
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.