Hírek

KÖSZ – HÍREK

A Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) szeptember 23-án Balatonfűzfőn tartotta közgyűlését. A találkozón fontos határozatok születtek, amelyek közül a leglényegesebbeket ismertetjük. A KÖSZ-tagok – többek között – állást foglaltak a jövő évi költségvetés tervezetéről és a Magyar Önkormányzati Társulásban (ÖSZT) való részvételről.

Részvétel az ÖSZT-ben

Delegátusok megválasztása
az ÖSZT Közgyűlésébe

A Községi Önkormányzatok Szövetsége Közgyűlése az alábbi személyeket delegálja a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának Közgyűlésébe:

  • Nádor Rudolfné, a KÖSZ elnöke, Hosszúhetény polgármestere
  • Csomor László, a KÖSZ alelnöke, Bácsborsód polgármestere
  • Fáki László, a KÖSZ alelnöke, Szigethalom polgármestere
  • dr. Varjú Lajos, a KÖSZ alelnöke, Balatonfűzfő polgármestere
  • dr. Nagy Antal, Dunapataj polgármestere

A Községi Önkormányzatok Szövetsége a megválasztott delegáltakat felhatalmazza arra, hogy a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának 1999. október 27-én megrendezésre kerülő közgyűlésén részt vegyenek, és a Községi Önkormányzatok Szövetsége által javasolt alapszabály-módosításokkal együtt fogadják el a társulás alapszabályát.

Módosító javaslatok az ÖSZT alapszabály tervezetéhez

A Községi Önkormányzatok Szövetsége akként foglal állást, hogy a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának éves tagdíja az aláíró szövetségek tárgyévet megelőző év tényleges együttes bevételének százalékos megoszlása alapján kerüljön meghatározásra; az 1999. évi tagdíj arányosan kerüljön megállapításra az évből hátralévő hónapok szerint.

A Községi Önkormányzatok Szövetsége határozata szerint a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának elnöke minősített többség alapján legyen választható. Az elnök csak olyan személy lehet, aki pártban vezető tisztséget nem lát el. Amennyiben mégis olyan elnök személye kerülne megválasztásra, aki pártban vezető tisztséget tölt be (és arról nem mond le), akkor a Községi Önkormányzatok Szövetsége kijelenti, hogy ameddig ez a helyzet fennáll, addig a Községi Önkormányzatok Szövetsége nem kíván részt venni a társulásban, tagsági viszonyát felfüggeszti.

A Községi Önkormányzatok Szövetségének döntése, hogy amennyiben a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulása a javasolt alapszabály-módosítást elfogadja, úgy a Községi Önkormányzatok Szövetsége belép a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásába, amennyiben nem, úgy a KÖSZ nem vesz részt – tagként – az ÖSZT munkájában.

Az ÖSZT alakuló ülése

A Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulása alakuló ülése szeptember 27-én zajlott le Budapesten, a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseleti irodájában. A társuló önkormányzati szövetségek határozatainak ismeretében döntöttek az alapszabályról. Figyelembe vették a KÖSZ fentebb ismertetett 1. sz. határozatát, amelynek következtében Láyer József, a MÖOSZ társelnöke lemondott a Fidesz-MPP választmányának alelnöki posztjáról. A titkos szavazás végeredménye 23 igen, 2 tartózkodás volt, a 25 fős közgyűlési részvétel mellett. (Minden szövetség 5 fővel képviselteti magát.)

A társulás célja az önkormányzatok érdekérvényesítő tevékenységének összehangolása, a közös érdekek megfogalmazása, annak hatékony védelme, képviselete, az érdekek érvényesítése a kormányzati szervek felé, s folyamatos együttműködés
a nemzetközi önkormányzati szövetségekkel. Mindezeken túl: együttműködés a kistérségi szövetségekkel, a kisebbségi önkormányzatok országos szervezeteivel, a helyi, testületi és központi állami szervekkel, valamint más gazdasági, társadalmi, érdekképviseleti és politikai szervezetekkel.

A társulás tagjai:

  • Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOSZ)
  • Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ)
  • Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ)
  • Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ)
  • Magyar Faluszövetség

Elnök: Láyer József

Társelnökök: dr. Magyar Levente, Kobold Tamás, Nádor Rudolfné, Becze Lajos.

A társulás nyitott, ahhoz bármely országos önkormányzati szövetség csatlakozhat.

A KÖSZ Közgyűlésének
1. sz. határozata

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 10. szám * 1999. október
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.