Hírek

KÖSZ – HÍREK

A 2000. évi költségvetésről

  • A költségvetés előkészítése olyan eljárásban történjen, hogy abban az önkormányzati szövetségek érdemben részt tudjanak venni, és az Ötv. előírásainak megfelelően valódi egyeztetésekre kerüljön sor. Ennek hiányában a KÖSZ a költségvetéstől elhatárolódik.

  • Tartalmilag és általában aggályosnak tartja a közgyűlés azt a tendenciát, ami – igaz hosszabb időszak óta – az önkormányzati finanszírozás rendjét illeti. Meg kell szüntetni azt, hogy az önkormányzati szféra GDP-ből való részesedése fokozatosan csökkenjen, s azt is, hogy a normatív támogatások reálértéke mind kevesebb legyen. Amennyiben a kormány által beterjesztett javaslat kerül elfogadásra, ez az infláció miatt reálértékben csökkenést jelent, ami ellen föllép a KÖSZ.

  • Együtt más önkormányzati szövetségek véleményével, magunk is azon az állásponton vagyunk, hogy az önkormányzatok számára rendkívül kedvezőtlen az a tendencia, ami a finanszírozási rendszer átalakítását jelenti – különös tekintettel az SZJA megosztásának megváltoztatása. Tény, hogy a községek egy része nem rendelkezik jelentős helyi bevételekkel (ez vonatkozik az iparűzési adóra is), ugyanakkor károsnak ítéljük azt, hogy a különböző típusú, és nagyságrendű, gazdasági erejű önkormányzatokat egymással szembeállítva kívánja a kormányzat megoldani a finanszírozás alapvető kérdéseit. Olyan megoldást kell találni, amely nem sérti az itt jelzett önkormányzatok érdekeit, s egyúttal biztosítja a községi önkormányzatok stabilizáció irányába menő támogatási rendszerének kialakulását.

  • Függetlenül az SZJA és az iparűzési adó kapcsán fentebb jelzettektől, forrásoldalról megvizsgálva a költségvetést, az önkormányzati szféra számára mintegy 15-20 milliárd Ft szükséges ahhoz, hogy egyrészt, megnövekedett feladatainak eleget tudjon tenni, másrészt, hogy kompenzálódjék az infláció mértékéből fakadó költségtöbblet.

  • A községi önkormányzatok nem tudják vállalni az új lakáspolitikai elképzelésekben megfogalmazottakat az előre jelzett kondíció alapján a többletköltségek miatt. Ugyanez elmondható a bérpolitikai kérdés végrehajtásáról is, hiszen az igen kis létszámú apparátusokban a községi polgármesteri hivataloknál gyakorlatilag létszámleépítésre nincs lehetőség.

  • A dologi kiadások fedezetéül az inflációval azonos mértékű (várhatóan) 7 százalék forrásnövekedés szükséges. A településüzemeltetés normatíva-csökkenésének fentiekkel együttes hatása az e címszó alatti feladatok ellátását csak 50 százalékos szinten biztosítja. A foglalkoztatási problémák csökkentésére teendő kormányzati intézkedések ugyancsak többletterhet rónak az önkormányzatokra, amelyekhez a kormányzatnak többlet-támogatást kell biztosítani.

  • Az elmúlt évek finanszírozási trendje alkalmatlanná teszi a községi önkormányzatokat az EU-csatlakozásra való felkészülésre, mert az ezzel járó feladatokat a finanszírozás hiányában nem lehet megoldani, intézményi fejlesztésre nincs mód.

A KÖSZ Közgyűlés 2. sz. határozata

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 10. szám * 1999. október
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.