 |
|
GONDOLATOK A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÚJ ALAPJAIRÓL
Zsákmány-szerzés előtt...
Az Európai Unió előcsatlakozási támogatásainak közelgő fogadása kapcsán a kormány a területfejlesztési intézményrendszer átalakítására készül az 1996-ban megalkotott területfejlesztési törvény módosításával. A kabinet javaslatának elfogadása esetén a tervezési-statisztikai régiók kötelezően felállítandó fejlesztési tanácsaiban szilárd kormányzati túlsúly alakul ki, és várhatóan igen magas összegek szétosztásáról dönthetnek majd. A kormány elképzelései az önkormányzatiság elvének háttérbe szorításán, a területfejlesztés önszerveződésének visszaszorításán és a centralizáció erősítésén keresztül, az érdemi irányítási kompetenciákat nélkülöző regionalizmus életre hívása felé taszítják a magyar közjogi rend fejlődését. A gazdaság, a helyi közélet, a tudomány, illetve a nemzetiségek képviselői sorra kimaradnak a régiófejlesztést érintő jövendő döntésekből, a döntéshozó tanácstagok között ugyanis elmulasztották megemlíteni őket...
Az önkormányzatiság jövőjét alapvetően befolyásolja az a tény: hogyan alakulnak nálunk a régiók, kik és milyen szempontok alapján döntenek az EU-tól remélt pénzek elosztásáról. E kulcskérdésben politikusaink eltérő nézeteket vallanak. Egyike ezeknek Wekler Ferenc (SZDSZ), aki az önkormányzati szférát jól ismerő szakemberként fejti ki álláspontját.
Az Országgyűlés szeptember 8-án kezdte meg a területfejlesztési törvény módosítására irányuló törvényjavaslat részletes vitáját. A kormány által benyújtott előterjesztés az európai uniós pénzforrások közelgő érkezése előtt kívánja előkészíteni a talajt a területfejlesztés intézményrendszerének átalakításával. A módosítás legfőbb indoka abban a jogos várakozásunkban keresendő, hogy az Unióhoz való csatlakozásunk elérhető közelségbe kerülésével a területfejlesztés finanszírozási forrásainak nagymértékű bővülésére számíthatunk. Az EU támogatásainak fogadásához ugyanis – igazodva az elvárásokhoz – jelentős mértékben át kell alakítanunk területfejlesztési intézményeink szerkezetét. A javaslat a tervezési-statisztikai régiókra épülő területfejlesztési tanácsokat kívánja főszerephez juttatni a területfejlesztésre szánt anyagi eszközök elosztásának területén.
A törvényjavaslathoz az általános vita lezárásáig közel százharminc módosító javaslat érkezett kormánypárti és ellenzéki politikusok részéről egyaránt. A parlamenti "patkó" eltérő oldalain helyet foglaló képviselők által benyújott javaslatok között nem egy esetben tartalmi azonosságot is fel lehet fedezni. Ettől függetlenül a meglehetősen nagy számú indítvány között kevés olyan akad, amely átfogó szerkezeti módosításokkal operálna.
Az általam benyújtott módosító javaslatokkal mindenekelőtt a törvény struktúráját kívánom megváltoztatni, és ennek segítségével szeretném befolyásolni a területfejlesztési intézményrendszer belső szerkezetének és összetéte-lének kialakítását. A tervezési-statisztikai régiók létrehozását szükséges, ám köztes formációnak tekintve, az alulról felépülő valódi önkormányzati régiók létrehozásának lehetőségét kívánom fenntartani, amelynek működtetésében számítok az önkormányzatok, a gazdaság, a tudomány és a nemzetiségek képviselőinek aktív részvételére is.
Alulról építkező régiókat!
Ez a koncepció merőben különbözik a kormányétól, amely megítélésem szerint egy etatista politika jegyében újfent a magyar önkormányzatiság eszméjének és intézményeinek háttérbe szorítása felé mutat. A törvényjavaslat egyébiránt meglehetősen kusza, érezhetően hiányzik belőle a komplex, egységes szemlélet. Nem is beszélve arról, hogy közigazgatás-politikailag a módosítás a területfejlesztés világában is ajtót nyitna a korlátlan kormányzati pozíciófoglalás és zsákmányszerzés előtt...
(Ennek jegyében például a megyei szinten ahelyett, hogy csökkenne, még tovább izmosodik a kormány befolyása. A javaslat a megyei területfejlesztési tanácsok tagjai sorába beiktatja a megyei földművelésügyi hivatalok vezetőit, így a miniszter képviselője mellett, aki ipso iure tag, dekoncentrált szerve is delegálási jogot kap. Ráadásul, az előterjesztés értelmében, ha a Tanács netán kétszer is leszavazná a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, akkor a döntés célszerűsége tekintetében kérheti az Országos Területfejlesztési Tanács döntését.)
A javaslat az államigazgatási kontrollt is jelentős mértékben kiszélesítené a területfejlesztés intézményrendszere felett. Így például a megyei közigazgatási hivatal vezetője új szerepkörrel gazdagodna: a területfejlesztési tanácsok döntéseivel szemben igen kemény szankciók (mint például a határozat végrehajtásának, vagy magának a területfejlesztési tanácsnak a felfüggesztése, felügyelőbiztos kirendelése) alkalmazására nyílna lehetősége a rá testált törvényességi felügyeleti hatáskör értelmében. Ezeknek a drákói eszközöknek a kilátásba helyezése álláspontom szerint teljességgel indokolatlan a területfejlesztési tanácsokkal szemben. Úgy gondolom, hogy a tanácsok autonómiájának fenntartása szempontjából ezen a területen a legmegfelelőbb megoldást a helyi önkormányzatok esetében már bevált törvényességi ellenőrzési jogkör telepítése jelentené.
Itt hívom fel a figyelmet a módosítás azon rendelkezésére, amely az említett irracionálisan szigorú jogosítványokat a fővárosi önkormányzat közgyűlésével szemben is felvonultatja arra az esetre, ha a Fővárosi Közgyűlés a megyei területfejlesztési tanács feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben hozna döntést. Ez a lehetőség azonban nem pusztán egy alattomos és veszélyes politikai fegyver használatát teszi elérhetővé egy ellenségesnek vélt politikai "nagyvaddal" szemben. Ennél sokkal messzebbre hat... Ebben az esetben ugyanis a javaslat egy önkormányzati döntés ellenében biztosítana alkalmat egy voluntarista állami-kormányzati beavatkozásra. A módosítás segítségével a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője könnyűszerrel élhetne az egész Fővárosi Közgyűlés, vagy a főpolgármester működése felfüggesztésének, és egy felügyelőbiztos kirendelésének jogával a közgyűlés úgymond törvényes működésének helyreállítására.
Lehetőséget a kistérségeknek!
A kormányzati elképzelések nem foglalkoznak a kistérségi társulásokkal, pedig ha ésszerűen, alulról szándékozna építkezni a törvényhozó, akkor ezt a gyakorlatban bevált formációt is egy részletesebb szabályozással kellene segítenie, és lehetőséget adnia arra, hogy a többi szinthez hasonlóan partnerségi intézményként működhessen. Hiszen az élet nem fog megállni a merev régióhatároknál, utat tör magának egy természetes fejlődés felé, magában foglalva a szomszédos régiók határvonalain elhelyezkedő településeket is. A gyakorlat alapján nyugodtan mondhatom, nagy szükség van a jól bevált kistérségi társulások hosszabb távú és egyre szélesedő hatáskörű működésére. Ehhez azonban meg kell oldani tevékenységük finanszírozását is, ami csak a normativitás elvén alapuló költségvetési támogatás biztosításával lehetséges – különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Sokan hosszú ideje szorgalmazzuk, hogy a területfejlesztési önkormányzati társulások működési költségeihez való hozzájárulás pénzügyi fedezetét a költségvetési törvény biztosítsa.
Túlsúlyos államigazgatás
A törvényjavaslat a három-három megye területét átfogó tervezési-statisztikai régiókra épülve, kötelező jelleggel írja elő regionális fejlesztési tanácsok megalakítását. Az előterjesztő ennél a formációnál is gondosan ügyelt az államigazgatási túlsúly biztosítására: a területfejlesztési önkormányzati társulások képviselőinek számát csökkentette, a kamarák képviselőit pedig kihagyta a tanácsból. Ahhoz képest, hogy a törvény szerint a tanácsok feladatait alapvetően a régió gazdaságának és infrastruktúrájának fejlesztése képezi, meglepő a gazdasági önkormányzatok, kamarák, illetve a főbb gazdasági szereplők teljes mellőzése. Ezek szerint úgy tűnik, hogy a kormány a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos döntések meghozatalát éppen a leginkább érintettek kizárása mellett képzeli el. Ez pedig azon kívül, hogy ellentétes az EU regionális politikájának egyik alapelvével, a partnerséggel, a programok megvalósítását is nagymértékben megnehezíti.
Több olyan regionális fejlesztési tanács működik már az országban, amely a törvény 1996-os kihirdetését követően alakult meg a megyehatárokon túlterjedő jelentős területfejlesztési feladatok ellátására. Fontos feladat a már működő regionális fejlesztési tanácsok életben tartása, megőrzése, ezért lehetőséget kell biztosítani a tervezési-statisztikai régiók határaihoz mereven igazodó regionális fejlesztési tanácsok melletti további működésükre is.
A regionális tanácsok "lefokozása"
A kormány javaslata lehetőséget teremt egy új intézmény, a térségi tanács létrehozására. E forma váltaná fel a mai szabadon megalakítható – egy-egy regionális program megvalósítását felvállaló – regionális tanácsokat (mint például az M6-M56-os, illetve az M8-as autóút fejlesztési tanácsa). A kabinet ugyanis – mivel nem volt mersze ezt az önkéntes szerveződési formát megszüntetni – fokozatos elsorvasztása mellett döntött. Ezzel – természetesen az állam anyagi szerepvállalását is megvonva – önkormányzati társulássá "fokozza le" azokat a regionális tanácsokat, amelyek eddig is sokat tettek egy-egy – több megyén és statisztikai régión átnyúló – gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztési program megvalósításáért.
A javaslat nem szól a regionális központokról, csak a tanácsok – egyébként jogi személyiséggel felruházni kívánt – munkaszervezeteinek székhelyeiről. Ezeknek a meghatározása is pusztán látszólag történik demokratikus formában – a megyék egyezkedésére bízva, hol legyen a régióközpont. A javaslat ugyanis megegyezés hiányában kormányzati szintre telepítené a munkaszervezet székhelyének kijelölését, azaz ez a hatáskör ebben az esetben a kormányra szállna át. Félő, hogy újfent nem az adott település valódi súlya lesz a döntő, hanem az, hogy éppen milyen pártállású a város polgármestere. Véleményem szerint a törvényben a regionális fejlesztési tanácsok központját kell meghatározni a munkaszervezetük székhelye helyett. A történelmi és gazdasági fejlettség alapján a regionális fejlesztési tanácsok székhelyeire a következő városokat tartottam a legalkalmasabbaknak: Dél-Alföld: Szeged; Dél-Dunántúl: Pécs; Észak-Alföld: Debrecen; Észak-Magyarország: Miskolc; Közép-Dunántúl: Székesfehérvár; Közép-Magyarország: Budapest; Nyugat-Dunántúl: Győr.
Úgy gondolom, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló pénzeszközök felett az Országos Területfejlesztési Tanácsnak kellene diszponálnia, és ebben részt kellene vennie mindazoknak a szereplőknek, akik felelősek az ország területfejlesztéséért: a kormány, a gazdasági élet, az önkormányzatok, a nemzetiségek és a tudományos élet képviselőinek. Ezt a rendszert lenne szükséges regionális és megyei szintre is leképezni. Sajnálatos módon azonban a kormány célja ezzel nem esik egybe: a módosításból csak arra az egyértelmű szándékára tudok következtetni, hogy saját maga számára próbál lehetőséget biztosítani a potenciálisan szóba jöhető források – így nemcsak a költségvetési, hanem az EU-ból pályázható pénzek – feletti diszponálásra. Szemünk előtt zajlik a civakodás Torgyán miniszter úr és Orbán miniszterelnök úr között arról, hogy ki diszponáljon a vidékfejlesztést szolgáló milliárdok felett.
Elmaradt decentralizáció
Az Európai Unió sokszor hivatkozott követelményei közül a legfontosabb az, hogy a tagországi rendszerek alkalmasak legyenek a támogatások fogadására, vagyis, hogy létezzenek fogadókész szervezetek. Ahhoz, hogy forrásokat fogadhassunk, szervezeteink három alapvető kritériumnak kell, hogy megfeleljenek: legyen saját programjuk, saját forrásuk, és egy felügyeleti monitoringrendszerük, amely vizsgálni tudja az átadott pénzek elköltési módját.
Egy olyan időszakban, amikor a Régiók Európáját és az önkormányzatiság eszméjét szem előtt tartó területfejlesztési politikának immár a területi integráció céljait is figyelembe kellene vennie, a demokrácia és a hatékonyság elvére épülő önkormányzati régiók kiépítése érdekében a fő csapásiránynak a decentralizációs folyamatok beindításának kellett volna lennie. Hazánkban a közigazgatási rendszer megreformálását elősegítő, egészséges regionális identitás még szinte csírájában sem alakult ki. A regionális léptékű közös akciók, a területi szereplők és intézmények kapcsolatának rendezetlensége vagy hiánya következtében éppen a területfejlesztési rendszer segíthetne egy regionális gondolkodásmód meghonosításában és a regionális identitások megerősítésében. Éppen ezért lett volna szükség arra, hogy az önkormányzatiság elvére épülő megoldásoknak nagyobb teret engedjünk egy ilyen jelentős reform esetében, mint a területfejlesztés "világának" átalakítására vállalkozó és régiók felállítására töre-
kedő nagyívű kísérlet. Sajnálom, hogy ez csaknem teljes egészében elmaradt...
Dr. Wekler Ferenc
(a szerző az Országgyűlés alelnöke,
az M6–M56 Út és Környezete
Regionális Fejlesztési Tanács elnöke,
a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács alelnöke, a "Zengőalja"
Kistérségi Területfejlesztési
Tanács elnöke)
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 10. szám * 1999. október
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.