BANKI INFORMÁCIÓ – OTP BANK RT.
VII. Országos Önkormányzati Nap
Az OTP Bank Rt. október 8-án – immár hagyományként – hetedik alkalommal rendezte meg a budapesti Kongresszusi Központban önkormányzati konferenciáját. A résztvevőket Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója köszöntötte. A tanácskozáson felszólalt Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere, és Pintér Sándor belügyminiszter.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a fővárosban megrendezett VII. Országos Önkormányzati Napon arról szólt, hogy a bankcsoport a hagyományos lakossági és önkormányzati szegmens mellett az új üzletágakban is meghatározó, vezető szerepet játszik. Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő OTP Bank és az önkormányzatok, valamint intézményeik kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza, a hitelintézet a települések számláit 1995 óta vezeti, hitelezésükkel 1958 óta foglalkozik. Az 1999. évre szóló bankválasztás után is az önkormányzatok több mint 90 százaléka választotta az OTP-t számlavezetőjének. Ez évben a 3173 helyhatóságból 2861 önkormányzat és a finanszírozási szempontból hozzájuk tartozó közel 13 ezer intézmény választotta az OTP Bankot, ami mintegy 33 ezer betét- és 3 ezer hitelszámlát jelent. A tradíció és dinamizmus jegyében az OTP Bank – országos bankfiókhálózatán és korszerű számítástechnikai rendszerein túl – közel ötvenféle konstrukciót, terméket és szolgáltatást nyújt önkormányzati partnereinek – emelte ki Csányi Sándor.
Erős állam
A kormány a jogalkotással és a jogszerű ellenőrzéssel csak a szükséges mértékben avatkozhat be a helyi autonómiák életébe – hangoztatta Stumpf István kancellária-miniszter a konferencián. A politikus hozzátette: ha a fellépés indokolt, akkor annak határozottnak, egyértelműnek és hatékonynak kell lennie. Az erős államot megvalósító erős kormányzati munka azonban nem az önkormányzatok önállóságát sértő, hanem azt garantáló jellegű – hangoztatta. Bejelentette azt is, hogy a hatpárti egyeztetést követően várhatóan novemberben kerül az Országgyűlés elé az önkormányzati összeférhetetlenségi törvényjavaslat. Ám a jogszabály csak a következő helyi választások után lépne életbe. Véleménye szerint csak az etikai elvárásoknak megfelelően működő közigazgatás számíthat a polgárok megbecsülésére. Ők pedig a közhatalmi és a gazdasági pozíciók halmozásának megelőzését kívánják, vagyis az összeférhetetlenségi szabályok megalkotását helyi szinten is.
Hét régió lesz
A kancellária-miniszter jelezte: hét területfejlesztési régiót alakítanak ki Magyarországon. Véleménye szerint, ennek következtében egyrészt szorosabb együttműködés jönne létre a helyi és a területi önkormányzatok között, másrészt a pályázatok révén nagyobb fejlődési lehetőségekhez jutnának a helyhatóságok. Közölte azt is: erősíteni szeretnék a területi kormányhivatalok és a megyei közigazgatási hivatalok közötti kapcsolatot.
A konferencia meghívott előadójaként Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette: először a kistérségi régiókat kell kialakítani, majd megfelelő együttműködésük esetén – a véleményüket figyelembe véve – kell létrehozni a nagy területi egységeket.
Támogatás és infláció
A belügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetéről elmondta: 8,9 százalékkal emelkedik az önkormányzatok támogatása, amely 6 százalékos inflációval számolva a reáltámogatás növekedését jelenti.. A köztisztviselőknél 8,25 százalékos bérnövekedést terveznek jövőre. Ezen kívül 3 százalékos létszámleépítést kell végrehajtani az apparátusban, jóllehet a kormány eredetileg 5 százalékos csökkentést irányzott elő.
Az elmúlt időszakot értékelve kijelentette: folyamatos a párbeszéd az önkormányzatok szakmai szervezetei és a tárca között. Ezt jelzi az is, hogy az érdekvédelmi szövetségek több véleménye beépült a kidolgozás előtt álló törvényekbe.
A belügyminiszter szerint példaértékű az új okmánycsalád – útlevél, gépjármű-törzskönyv, személyi igazolvány – kidolgozása. A kibocsátással kapcsolatban az önkormányzatoknak minimális feladataik lesznek. A tárca ugyanis a pénzügyi feltételektől az apparátus kiképzésén át az infrastruktúra kiépítéséig mindent megteremtett.