A IV. Országos Főépítészi Konferencia ajánlásai

A Tokajban 1999. augusztus 25-27. között, az önkormányzati és a területi főépítészek részvételével megtartott IV. Országos Főépítészi Konferencia – amelynek fő témája az "Építészet–Örökség–Arculat" volt – munkáját eredményesen elvégezte. A plenáris ülések mellett megszerveződött öt szekció vezetői által összeállított javaslatok alapján a Konferencia az alábbi ajánlásokat teszi:

1. Településeink története azt bizonyítja, hogy azok nem ritkán ezer éves történetük során – esetenként gyorsan és látványosan – alapos változásokon mentek keresztül. A korábbi évszázadokban azonban az értékek nagyobb része beépült az újabb településszerkezetbe. A XX. század első harmadának modern építészeti mozgalmai az épített környezet gyökeres átalakítását tűzték ki célul. A "folyamatosság" elvének tudatos megtagadása súlyos hibákhoz vezetett. Tanulva ebből, a XXI. század főépítészei – az értékvédelem elveinek betartása mellett – képviseljék a FOLYAMATOSSÁG elvét a településfejlesztésben.

2. A hagyomány és az örökség differenciálandó fogalmak. Az örökség több mint a (műemléki, vagy helyi) védettség. Fontosnak tartjuk, hogy minden település vagy önálló településrész készítse el örökség- és hagyományfeltáró ÉPÍTÉSZETI ÉS TELEPÜLÉS(RÉSZ) SZERKEZETI TIPOLÓGIÁJÁT. A tipológiai terv a főépítészek aktív részvételével készüljön, legyen a rendezési tervek része, a településtervezés és az új építés inspiráló eszköze. A "hely szellemének" felismerése – a TIPOLÓGIA – tudatosítása, közvetítése hangsúlyozottan és specifikusan a főépítészi hivatás része, az építésztervezőkkel és az építtetőkkel való kommunikáció (a közös nyelv) eszköze.

3. A "HELY SZELLEMÉNEK" és a "KOR SZELLEMÉNEK" kritikus felismerése egyenrangú és egyidejű fontosságú. A hely szellemének felismerése éppen a fejlődés és az új adaptációjának segítő eszköze, a megtapasztalt "szervetlen új" helyett a "szerves új" céljával. A XX. század építészete és településtervezése adós maradt a hagyományos, növekvő jellegű (nem, vagy csak részben tervezett) városok, városszerkezetek megértő analízisével, s így azt nem is építhette be a jelenkor gyakorlatába. Az e téren megkezdett szakmai, elméleti kutató-elemző tevékenységet erősíteni kell, s az adósságot mind az elméletben, mind a gyakorlatban törleszteni szükséges.

4. A hátrányos helyzetű települések esetében – az önerő teljes hiánya miatt – a Konferencia továbbra is szorgalmazza minden településre RENDEZÉSI TERV készítését azzal, hogy a kormány változtassa meg a pályázati feltételeket. A vidékfejlesztés részeként a rendezési tervek készítése során a zöldfelületi, tájvédelmi és természetvédelmi tervek mellett mezőgazdasági stratégia kidolgoztatása is szükséges. (Pl.: a közelmúlt szélsőséges időjárása felhívta a figyelmet a felszíni vizek elvezetésére vonatkozó megoldások fontosságára, kiemelt kezelésére.) Az OTÉK külterületi építkezésekre vonatkozó előírásainak pontosítása, illetve értelmezése – az agrártermelés differenciált szükségleteinek figyelembevételével – elengedhetetlen feladat. A népesség-megtartó képességet preferáló vidék- és területfejlesztési stratégia tervezését – a hosszú távú mezőgazdasági termelési stratégia kidolgozásával – meg kell kezdeni, különös tekintettel a határmenti periférikus térségekre, valamint arra, hogy kapjon kiemelt támogatást a térségi szintű fejlesztés. A tervezés alapja a birtokviszonyok rendezési elvének kidolgozása, a földhivatali nyilvántartás aktualizálása legyen.

5. A Konferencia javasolja, hogy az épített és a táji környezet hagyományainak tiszteletben tartása és az örökség megőrzése érdekében – főépítészeik bevonásával – az önkormányzatok alkossák meg – Az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) sz. FVM rendelet alapján – helyi rendeletüket. A HELYI VÉDELEMRőL alkotott önkormányzati rendelet alapvetően ne szankcionáló, hanem ösztönző legyen. Ennek részeként fontos a települési értékek "láttatása", a szemlélet alakítása. Váljon tudatosan ismertté a település értékeinek léte, mert kizárólag az értékek felismerése után lehetséges az igény felkeltése a település értékeinek megbecsülése és védelme iránt. Mindehhez azonban már az előkészítéskor is elengedhetetlen a helyi közösség bevonása, véleményének megismerése és aktív egyetértése. Csak így lehetséges az értékek "közös megegyezésen alapuló" megtartása.

6. A Konferencia továbbra is szorgalmazza a FőÉPÍTÉSZI HÁLÓZAT kiszélesítését. Ebben külön számít a Magyar Építész Kamara aktív segítségére. Központi költségvetési támogatás szükséges a kistelepülések főépítészi tevékenységének finanszírozására, különös tekintettel a kistérségi társulások keretében alkalmazott főépítészekkel kapcsolatos pályázati rendszer kidolgozására.

7. A jelenleg hatályos – az önkormányzati főépítészi tevékenységet szabályozó – rendeleten túl a FőÉPÍTÉSZ – az önkormányzat képviseletében – kapjon szélesebb körű jogosítványokat az egyedi hatósági ügyekben való SZAKÉRTőI KÖZREMŰKÖDÉSRE.

8. A Konferencia fontosnak tartja a praktizáló főépítészek számára egy rendszeres továbbképzés beindítását, amely a szakmai és jogi területek érintése mellett a főépítész(ek) SZEMÉLYISÉG–építésére is hangsúlyt helyez. Javasolja megvizsgálni annak lehetőségét, hogy a fentiekben megfogalmazott szándék már az egyetemi oktatás keretei között is jelenjen meg.

9. A Konferencia egyetért azzal, hogy elengedhetetlen a vidék közbiztonságának sürgős javítása, a külterületi lakott és termelő helyek államilag finanszírozott védelmének megszervezése. A Konferencia megismerte a Szekszárdon, 1999. július 20-23. között Értékvédelem és urbanisztika témában megtartott XX. Országos Műemléki Konferencia "Szekszárdi ajánlások" című dokumentumát, melynek nyolc pontjával egyetért, és annak végrehajtásában – az önkormányzati és a területi főépítészek útján – közre kíván működni.

Tokaj – Budapest, 1999. október 14.