Költségvetés

A CÉLTÁMOGATÁSOK EZÉVI KIEGÉSZÍTő JEGYZÉKÉRŐL

Csökkentett forrás

Az ezévi címzett és céltámogatási előirányzatból az 1999. évi új céltámogatásokra rendelkezésre álló több mint 3 milliárd forintból 63 – a feltételeknek megfelelő – igény támogatásáról a kormány közleményben tájékoztatta az önkormányzatokat.

Az első fordulóban teljes körűen felidolgozták az általános iskolai oktatás életveszélyessé vált tantermeinek kiváltására, a települési szilárdhulladék- lerakó telep építésére benyújtott igényeket. A működő kórházak és szakrendelők gép-műszer beszerzésére benyújtott igények nagy száma, és a rendelkezésre álló támogatás szűkössége miatt a közleményben az érvényét vesztett igények is megtalálhatók. Más a helyzet a szennyvízelvezetés és -tisztítás célokra benyújtott igényeknél, melyeknek csak egy része – a céltámogatásban részesülő, valamint az igénykielégítési sorrend figyelembevételével a támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő igények – található itt meg. A nem szereplő igények feldolgozását a Belügyminisztérium – a felszabaduló előirányzat ismeretében, az igénykielégítési sorrend szerint – folyamatosan végzi.

Ha a címzett és céltámogatási igények kielégítése során a következő év terhelése a tárgyév címzett és céltámogatási előirányzatának 90 százalékát nem haladja meg, akkor a felszabaduló és elosztásra kerülő összeg a kiegészítő jegyzékben feltüntetett beruházások első évi ütemére nyújt fedezetet. Ha meghaladja, az e fölöttieknél a kiegészítő jegyzékben feltüntetett beruházások évenkénti céltámogatásainak teljes fedezete a felszabaduló és elosztásra kerülő összeg. A kiegészítő jegyzék közzétételét követően a tárgyévben ki nem elégített igények érvényüket veszítik. A szabályozás a környezetvédelmi és településfejlesztési célokat is szolgáló beruházások megvalósulását segíti elő.

A kiegészítő jegyzék összeállítása során figyelembe vehető támogatás összegét a kormány a nyári esőzések védekezési költségeihez, illetve az okozott károk enyhítéséhez a vis maior tartalékra átcsoportosított 2,5 milliárd forinttal csökkentette, így közel 1,1 milliárd forint fordítható a támogatásra. Így négy önkormányzat nyolc igénybejelentése részesíthető támogatásban. Az értesített önkormányzatok közül mindegyik fenntartotta a szennyvíztisztító telep és szennyvízcsatorna-hálózat építésére vonatkozó igényét.

A támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő igény kettő volt. Fedezet hiányában feldolgozásra nem került, s érvényét vesztett önkormányzati igény pedig 349.

A céltámogatásban részesülő nyolc igény 10,7 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósítását teszi lehetővé, melyhez összesen közel 5,1 milliárd forint céltámogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok. Ezen beruházásoknál csak az 1999. évi céltámogatás fedezete az előző évi maradvány. A kiegészítő jegyzékben szereplő céltámogatott beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Azon önkormányzatok, melyek igényei érvényüket veszítették, a következő évben – az akkor érvényes szabályozásnak megfelelően – ismételten benyújthatják igényüket.

Halassyné Kőszegi Zsuzsanna

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 10. szám * 1999. október
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.