Hírek

Önkormányzati tanulmányi ösztöndíj

Szigethalom képviselő-testülete már harmadik éve oszt ki felsőoktatási és középiskolás tanulmányi ösztöndíjakat. Ebben az évben 2 felsőoktatásban tanuló és 10 középiskolás diák juthatott támogatáshoz, összesen 720 ezer forint értékben. A nyerteseket havonta 3-10 ezer forintos ösztöndíjjal segítik. A pályázati feltételekben – többek között – a kimagasló tanulmányi eredmény szerepel, s csak másodlagosan veszik figyelembe a szociális helyzetet. Kikötötték még, hogy támogatásért csak az folyamodhat, aki tízéves korától szigethalmi lakos. A pályázókat semmilyen kötelezettség nem terheli, de mint azt Fáki László, a település szabaddemokrata polgármestere elmondta: a támogatottak közül már ketten visszatértek a több mint 11 ezer főt számláló településre dolgozni. Egyikük tanár, másikuk védőnő lett.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 11. szám * 1999. november-december
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.