 |
|
Az emberért, a faluért...
Hogy személyiségnek születni kell-e, avagy a körülmények formálják az embert azzá, ki tudja? Mindenesetre nekem egy három évvel ezelőtti, borongós januári téli nap jut eszembe, ha mindezt Erzsi születésnapja ürügyén próbálom megválaszolni. A történet egy, a kelet-mecseki lejtők között megbúvó, kétezer-egynéhányszáz lakosú falu, Hosszúhetény határában lévő kövestetői szállodában játszódott. Ez adott otthont ama tanácskozásnak, ahol a hét országos önkormányzati szövetség elnöke vett részt azzal a céllal, hogy sok-sok évi előkészület, huzavona után végre megalakítsák az önkormányzati szövetségek tanácsát (ha már akkor, s ma sem), mert remény sem mutatkozott az egységes szövetség létrehozására...
Itt most nincs mód – még csak vázlatosan sem – kitérni a kétnapos rendezvényen történtekre, csak a végkifejletre. Ugyanis annak ellenére, hogy a szervezeti, működési rendben megállapodtak a jelenlévők, majdnem meghiúsult (újból) a kezdeményezés. A résztvevők ugyanis nem tudtak megállapodni a tanács elnöki posztja betöltésének módjáról, mivel egy valaki nem kerülhetett sorra a rotációs eljárás s a ciklus végéig hátralévő évek miatt. S amikor órák teltek el, és egy tapodtat sem mentek előre, egyszer csak felszólalt a fentebb jelzett falu polgármestere és annyit mondott: köszönöm, én lemondok, illetve nem kívánok élni az ÖSZT elnöki tisztjét megillető lehetőséggel. Sóhajok, a fehér füst fölszállt, s egy-két percen belül megalakult az Önkormányzati Szövetségek Tanácsa.
Miért is tolult fel bennem ez a pillanat? Valószínű azért, mivel hosszú évek óta tartó együttmunkálkodásunk során számtalanszor adta valóban nemes egyszerűséggel tanújelét annak, hogy miként is lehet és kell konfliktusokat megoldani, konszenzust teremteni, föloldani a pattanáson is túl feszített hangulatot. Csak úgy, a maga praktikus, "asszonyi" módján, ahogy tette ezt évtizedeken át, mint tanár, amikor a falu nebulóit okította nemcsak a történelemre, de arra is, hogy minként tegyük dolgainkat úgy, hogy segítsük a másik, a mások életét. Abban a faluban, ahol született, nevelkedett, s lett – meg nem tagadva önmagát – "nevelő" polgármester 1990-ben.
Példát adó, példát mutató ember. Nem szavakkal, kinyilatkoztatásokkal, de életével. Nem hivalkodó, de azért biztonságot, harmóniát sugárzó, többszintes, kertes, panorámás, unokák zsivajától áthatott ház a domboldalon, ahol a nagycsalád él.
Erzsi – akik hosszabb ideje ismerik, igazolhatják – semmit nem változott az évtizedek alatt. Szeme sugárzó, bizakodó, bizalmat adó. Hófehér hajával, csak rá jellemző mozgásával járja útját a hivataltól a megyei közgyűlésig, s fél évtizede a KÖSZ rendezvényeiig. S persze, kuratóriumi elnök (Municípium Magyarország), több éven át tagja az Alpok–Adria Munkaközösségnek, a Közoktatáspolitikai Tanácsnak és a Magyarországi Önkormányzatokért Alapítványnak. S hogy el ne feledjem, négy éven át elnöke az Egyesület a Falusi Turizmusért nevű szervezetnek. Emellett a Baranya Megyei Önkormányzat oktatási és sportbizottságának elnöke, s csak úgy "mellékesen" két évtizeden át írta a falukrónikát.
Hitvallása: az emberért, a faluért szolgálni, nem a pártok, hanem az önkormányzat, vagy inkább a község iránti elkötelezettséggel. Teszi a dolgát, amit a helyi és országos közpolitikai szerepet vállalóknak tenniük kell. Nem másért, csak azokért, akik megválasztották.
Nádor Rudolfné (szül. Grosch Erzsébet) hatgyermekes munkáscsaládban nőtt fel úgy, hogy 8 éves korától özvegy édesanyja nevelte. Nehéz lehetett a gyermekkor, de megtanította őt a legfontosabbra: az együtt cselekvés fontosságára. Ezt plántálta át később az iskolába, a helyi politikába. S ez az az üzenet, amit az önkormányzatok számára fogalmaz meg mindig, amikor csak teheti: fogjunk össze, önkormányzatok és önkormányzati szövetségek, mert csak így lehet jobban tenni közös dolgainkat.
Csefkó Ferenc, a KÖSZ főtitkára
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 11. szám * 1999. november-december
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.