Társulási szerzôdést köt az Európai Unió azokkal az országokkal, amelyek osztják legfontosabb elveit és célkitűzéseit, amelyekkel kapcsolatát intézményessé és szorossá kívánja tenni, és amelyek - európai államok esetében - hosszú távon tagságra pályáznak.
A társulási szerzôdések egyik célja az, hogy felkészítse a jelentkezô országot a teljes jogú tagságra. A dokumentum átfogóan szabályozza az EU és a társult ország közötti kapcsolatokat: kitér a politikai párbeszédre, elôírja a szabadkereskedelmi viszony fokozott megteremtését, illetve alapot ad a két fél jogrendszerének közelítéséhez.
A kelet-európai országokkal kötött társulási szerzôdések kidolgozására elsôsorban az indította az EU-t, hogy méltassa és visszafordíthatatlanná igyekezzék tenni a rendszerváltás folyamatát. Az unió tagországai 1990 áprilisában ajánlották fel a társulás lehetôségét a rendszerváltásban élen járó államoknak: Csehországnak, Lengyelországnak és Magyarországnak. Hazánkkal ugyanebben az évben már meg is kezdôdtek a tárgyalások, és 1993-ban életbe lépett a szerzôdés.
A társulási szerzôdés nem vezet el automatikusan az EU-tagságig. Az EU 1993 nyarán kimondta ugyan, hogy kész tagjai közé fogadni a társulási szerzôdéssel már, vagy majdan rendelkezô kelet- vagy közép-európai országokat, de hozzátette, hogy ehhez a pályázóknak meg kell felelniük a tagsággal járó követelményeknek is. Meg is szabták pontosan a belépéshez elengedhetetlenül szükséges feltételeket (koppenhágai kritériumok néven ismeretesek), úgymint: stabil intézményekkel garantált, többpárti demokrácia, jogállamiság, emberi és kisebbségi jogok biztosítása és védelme, működô és versenyképes piacgazdasági rendszer létezése, a tagsággal járó kötelezettségek átvételének képessége, utóbbiba értve a politikai, gazdasági és pénzügyi unió célkitűzéseinek elfogadását is.
Az EU keleti bôvülésének történelmi idôszakában a társulási szerzôdések legfontosabb küldetése lett, hogy elôkészítse a teljes jogú tagságot. Az egyezmények hozzájárultak ahhoz, hogy néhány év alatt fellendült az EU és a hozzá szerzôdôk közötti kereskedelem. Sikeresnek bizonyult a megállapodások ütemezése is, mert nagyjából a tagság idôpontjáig fokozatosan megvalósítható és nehézségektôl mentes átmenetet biztosított.
A kilencvenes években az EU összesen tíz kelet-európai állammal kötött társulási szerzôdést: ezek az államok valamennyien az unió teljes jogú tagságára pályáznak.
Az érintett országok listáján Csehország, Lengyelország és Magyarország mellett Szlovákia, Románia, Szlovénia, Bulgária és három balti állam szerepel. A várólistán ugyanakkor a keleti blokk további országai is rajta vannak.
