EU-HÍREK

 
EU-bôvítés - még mindig megosztottság

- Az Európai Unió tagországai még mindig megosztottak az EU-nak a keleti bôvítésre szóló költségvetését illetôen - derült ki a tagországok pénzügyminisztereinek február 8-i brüsszeli ülésén. Az EU március végére szeretne pontot tenni bôvítés elôtti reformjainak ügyére, és azokhoz kapcsolódóan a 2000-2006. közötti költségvetés keretére. Mindeddig azonban egyetlen nagy akadályt sem sikerült igazán elhárítani, bár szinte minden kérdésben az álláspontok közeledése állapítható meg.
Több miniszter vélekedett úgy, hogy a tagországok között lényegében már konszenzus van a költségek stabilizálásának szükségességében. Kiderült azonban, hogy a tagállamok eltérôen értelmezik a stabilizálás fogalmát, így a soros EU-elnökség erre vonatkozó dokumentumát nem fogadta egyetértés.
A német elnökség elsôsorban a mezôgazdasági kiadások szinten tartására törekszik: a 40 milliárd eurónál (46 milliárd dollárnál) többre rúgó agrárköltségvetés a felét teszi ki a költségeknek. Reálértékben azonban közel 20 százalékkal csökkenne az idôszak végére a belsô felzárkóztatásra szánt pénz is. A német javaslathoz tartozik az is, hogy a közös pénzhez csatlakozott tagállamok ezentúl ne kaphassanak központi támogatást a legszegényebbeknek létrehozott keretbôl: ez elsôsorban Spanyolországot, Portugáliát és Írországot érintené érzékenyen.
A pénzügyminiszterek a reformterveken kívül más témákat is megvitattak. Így például bírálták a gazdaságilag örök renitens Olaszországot, amely szerintük nem tesz eleget költségvetésének megszilárdítása érdekében, ami kockázatot jelent a közös pénzben részt vevô tizenegy EU-tagország gazdasági fejlôdésére. (Késôbb mégis elfogadták az olaszok módosított stabilizálási programját, mely úgymond jó iránytjelöl ki...) A miniszterek megállapodtak abban, hogy amerikai, kanadai és japán kollégájuktól a jelenleginél szorosabb együttműködést kérnek a valutaárfolyamok rendszerében.
 

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.